E lenti sorok mely zsinat határozatai közül valók?
a) Tridenti (1545-1563)
b) IV. Lateráni (1215)
c) II. Vatikáni (1962-1965)
„Az Egyház a gregorián korálist tekinti a római liturgia saját énekének. Ezért a liturgikus cselekményekben – azonos feltételek mellett – ennek kell elfoglalnia az első helyet.” (SC 116)
Tovább idézek ugyanabból a dokumentumból. Kitudja, hátha segítek vele.
„36. 1. § A latin nyelv használatát, a részleges jog érvényben maradása mellett a latin szertartásokban meg kell tartani.
2. § Mivel azonban mind a szentmisében, mind a szentségek kiszolgáltatásában, mind a liturgia más területein gyakran nagyon hasznos lehet a nép számára anyanyelvének használata, nagyobb teret kell számára biztosítani. Ez elsősorban az olvasmányokra és a felszólításokra, bizonyos könyörgésekre és énekekre érvényes az alábbi fejezetekben erre vonatkozó részleges szabályok szerint.
3. § E szabályok keretén belül a anyanyelv használatáról és annak módjáról a 22. pont 2. §-a szerint a területileg illetékes egyházi tekintély hivatott a döntésre […]
54. A néppel együtt végzett szentmisékben megfelelő helyet lehet adni az anyanyelvnek, elsősorban az olvasmányokban és az «egyetemes könyörgésekben», és a helyi viszonyoknak megfelelően, mindazokban a részekben, melyek a népre tartoznak, e konstitúció 36. pontja alapján.
De gondoskodni kell róla, hogy a hívek a szentmise ordináriumának azon részeit, amelyek rájuk tartoznak, tudják együtt mondani vagy énekelni latinul is. […]
101. 1. § A latin szertartás sok évszázados hagyománya szerint a klerikusoknak a szent zsolozsmában meg kell maradniok a latin nyelvnél. Az Ordináriusnak azonban hatalmában áll, hogy megengedje egyes esetekre nézve, a 36. pontban foglaltak szerint az anyanyelv használatát olyan klerikusok számára, akiknél a latin nyelv komoly akadályt jelentene a zsolozsma helyes végzésében.” [kiemelések tőlem]
Tisztelt Levente Atya!
VálaszTörlésSajnos a mai modern, "Internet" korunkban könnyű volt rátalálni a megfejtésre: c) "A II. Vatikáni Zsinat SACROSANCTUM CONCILIUM kezdetű
konstitúciója a szent liturgiáról
1963. december 4."
Ugyanakkor az jó, hogy - sok mással egyetemben - ez a dokumetuntum nyilvánosan hozzáférhető.
A segítségképpen megadott részekkel pedig egyetértek. A fordítások - még a legjobb szándék és szakmai felkészültség mellet is - néha "ferdítéseknek" sikerülnek, így a fontos liturgikus részek valóban elhangozhatnak a hivatalos formában.
Az már csak a "nép" latint nem ismerő részének (köztük nekem is) a nehézsége, hogy nem fogja érteni sem az éneket, sem a szöveget. De ebben is segít(het) az Internet. (No meg az oktatás ...)
Üdvözlettel,
Tamás
Köszönöm Tamás, igen ez a megfejtés. Sokan sajnos nem olvassák a legutóbbi zsinat rendelkezéseit, nyilván ezért lehetséges, hogy aki latinul merészel szentmisét mondani, az – az egyértelmű rendelkezés dacára – kb. olyan az elöljárók szemében, mintha nyílt eretnekséget hirdetne. Nem tudom kinek állhat érdekében ez a torzítás és milyen célokat szolgál.
VálaszTörlésSokszor lelkipásztori okokra hivatkozva vetik el a latin nyelv használatát a liturgiában vagy éppígy a gregoriánét, ám egyrészt nem szorgalmazzák a Szentszéknél a zsinati szövegek módosítását, miközben úton-útfélen „a” zsinatra hivatkoznak, másrészt ezt a lelkipásztori szempontot más esetekre nézve nem alkalmazzák. Gondolok itt arra, hogy e logika alapján szükségtelenné válhat pl. a prefáció, az ordinárium – mivel azokat a hívek tekintélyes része magyarul sem érti –, sőt a kánont is el lehetne mondani saját szavainkkal, elkerülve ezzel az ógörög illetőleg latin nyelv fordításából adódó egyenetlenségeket.
Ide kívánkozik még egy megjegyzés a toleranciáról. A lufis mise hívei látszólagos jámborságuk ellenére olyan éles kirohanásokat tudnak intézni egyes tradícionalista vagy annak vélt papok ellen, hogy csak úgy füstöl (lásd: Gerhard Maria Wagner linzi plébános említett esete). Míg a hupikék miseruha, a hivatalos népnyelvű szöveg tetszés szerinti megváltoztatása – mely gyakran előfordul bizonyos körökben –, az ordinárium felcserélése jóvá nem hagyott, javarészt igénytelen, néha méltatlan dalocskákkal és hasonló visszaélések, egyáltalán nem szúrnak nekik szemet. Jó tudni persze, hogy egy latinul elmondott (1970-ben kiadott misekönyv szerinti) ún. „novus ordo” mise teljesen megfelel a törvényhozó szándékának, a fenti gyakorlatok viszont nem.
Prohászka valóban a zsinat előfutára, ahogy Szabó Ferenc S.J. számtalanszor elmondta róla, így azt hiszem ebben a kérdésben is etalon. Egy korábbi bejegyzésemben már idéztem őt, de nagyon idekívánkozik, ezért most még egyszer:
VálaszTörlés„Ez az öntudatosabb ember azonban nagyobb méltánylást követel faji, nemzeti sajátságai iránt is s ha küzd azért az Istenadta természetjogért, hogy a lengyel lengyelül, a magyar magyarul mondja el a Miatyánkját, szereti azt is, ha a liturgiának nagy, szent akcióján, a szentmisén kívül, melynek titokzatos szentségét és fölségét oly szépen óvja s őrzi a klasszikus latin nyelv s érthetőségét nem gátolja épp azért, mert a miseáldozat, mint a szó mondja: áldozat, tehát akció, mondom, szereti, ha az akción kívül lehetőleg hazai nyelvünket használjuk az istentiszteletnél s ne mondjuk a litániát a néppel latinul, mikor azt magyarul is elmondhatjuk. Örül a lelke, ha a templomban fölcsendül a népének s érzi a különbséget az istentisztelet közt, melyben a népének kíséri az akciót igazán közösségi aktussal s azon istentisztelet közt, melyben a nép néma s gondolatlan szemlélője a szent titoknak. Ezt érzi s érti, mert ismeri a nép lelkét s együtt érez vele.” (Frenyó Zoltán: Élő kereszténység. Kairosz, Győr. 1998, 141-142)