evolúció vagy teremtés

Előkerült egy régi levelem, melyet több mint 10 éve küldtem el a Természet Világa szerkesztőségének Hraskó Gábor egyik írásával kapcsolatban. Ma kissé átfogalmaznám, de talán érthető ebben a formában is. Maga a cikk itt elérhető:

http://www.sulinet.hu/termeszetvilaga/archiv/2000/0005/11.html

***

Tisztelt Szerkesztőség! Hraskó Gábor tollából a Természet Világa 2000. májusi számában megjelent „Darwin – A bajok eredete” c. cikkével kapcsolatban a következő észrevételeim lennének:

A témafelvetés jó és aktuális, hiszen a kreacianista mozgalom tudományellenes ténykedése tarthatatlan. A kidolgozás ugyanakkor sajnos nem a legszerencsésebb. Hraskó Gábor a „világnézeti semlegesség” vélt arkhimédészi pontjából szemléli a különféle vallási mozgalmak és a nagy egyházak álláspontját. Ebben a beállításban a katolikus egyház egy sorba kerül a militáns nézeteket hangoztató kreacianistákkal, igaz nem teljesen, hiszen „a nagy egyházak korántsem ennyire dogmatikusak az evolúció témakörében…” – mint írja (222. o.). Ez a probléma sajnos megszokott, nem is reflektáltam volna rá, ha a szerző helyesen láttatta volna a katolikus egyház tanítását a teremtés-evolúció kérdésében.

A legfőbb gond, hogy II. János Pál pápa valódi mondanivalóját alig lehet felismerni Hraskó úr értelmezésében. A szentatya üzenetében, melyet a Pápai Tudományos Akadémiához intézett, és melyre a szerző hivatkozik (magyarul in Mérleg 1997/1, 77. skk.), világosan különbséget tesz az empirikusan vizsgálható anyagi világ – ide veendő a vegetatív [növényi] és a szenzitív [állati] létmegnyilvánulás is –, illetve az ezen módszerek számára megragadhatatlan szellemi világ között. Hogy mit ért „szellemi” alatt, azt a félreértések elkerülése végett magyarázza is: „…az öntudatra és az önreflexióra vonatkozó metafizikai tudás tapasztalata, csakúgy, mint a szabadságé, vagy az esztétikai, ill. vallási tapasztalat…” A pápa által említett „ontológiai (létrendi) különbség” e két terület között áll fenn – ti. az anyagi és a szellemi világ között –, nem pedig az empirikus események láncsorozatát szakítja meg az evolúció során. Az ember teremtésekor tehát nem szakad meg ez a folytonosság a jelenségek síkján, vagyis azon a síkon, amelyet a természettudomány vizsgálni képes. Az egyház tanításában megjelenő „közvetlen teremtés” az ember szellemi lelkére vonatkozik – persze itt sem arról van szó, hogy Isten mintegy kívülről „plántálja” (223. o.) a lelket az egyedbe –, ahol viszont a darwini fejlődéselmélet már inkompetens. Az egyházi „kreacianizmus” ezért nem érinti Darwin elméletét, éppúgy, ahogy a természettudomány sem foglalkozhat metafizikai kérdésekkel, mint amilyen pl. a halhatatlan szellemi lélek teremtése.

Hraskó Gábor egész írásából sugárzik, hogy Darwin elméletét azonosítja annak materialista értelmezésével, így okoskodik tehát: ha az egyház tanítása „kizárja az evolúció természetfelettitől mentes, materialista darwini magyarázatának elfogadását”, akkor ezek „kínos pontok”, „hiányosságok” „az evolúció témakörében”, illetve – következtet – az egyház „egyáltalán nem” fogadja el a „darwinizmus elméletét” (222-223. o.). Ha a természettudományos fejlődéselmélet ateista-materialista értelmezésére utal, akkor kétségkívül igaza van. Darwin eredeti elképzelése azonban nem zárja ki a fejlődés transzcendens okát, következésképp elmélete nem nevezhető materialistának. Hogy a fejlődéselmélet elfogadása összefér az istenhittel, ezt bizonyítja a cikkben is említett „hívő tudósok” (223.) példája. De ne feledjük, ez már filozófia és nem természettudomány. Mindazonáltal ez a megkülönböztetés, nevezetesen a filozófia elválasztása a természettudománytól, szaktudósoknak, mint pl. Csányi Vilmos, nem okoz nehézséget (ld. „Evolúció vagy Teremtés…” in Magyar Tudomány 1997. 11. 1291-1292.)

Hraskó még magához sem következetes, amikor az egyház tanítását tolmácsolja: „Megengedhető, hogy esetleg az ember majomszerű ősökből fejlődött ki…” (223. o.), akkor viszont mit nem fogad el az egyház a fejlődéselméletből? A szellemi lélek léte ui. – amint már utaltam rá – nem képezheti empirikus kutatás tárgyát.

Ezen „hibák” mellett szinte eltörpül, hogy a cikkben említett: „A kijelentést teljesen ellaposító félrefordítás minden bizonnyal tudatos volt” (222. o.) megjegyzés kissé erős, és így bővebb alátámasztást igényelne, illetve, hogy az Osservatore Romano nem hivatalos, hanem félhivatalos egyházi lap (a vatikáni nyilatkozatok hivatalos fóruma az Acta Apostolicae Sedis c. közlöny).

Úgy gondolom, a szkeptikus misszió nemes célkitűzései miatt nem engedheti meg magának a fent felvázolt – hogy is fogalmazzak – „pongyolaságokat”, kérem a jövőben ügyeljenek rá, hogy a kikerülő írások minden tekintetben megállják a helyüket.

Tisztelettel:
Orvos Levente