pannonia sacra

life in plastic, it's fantastic!

2012-02-10T23:35:00.000+01:00

Utolérhetetlen gyöngyszem .. a party a legjobb a végén .. sok karizmatikus közösség ötletet meríthetne belőle :D A figyelmes szem számára számos modern pasztorációs elem is feltűnik a videón: pl. lufik, lampionok, őszinte mosoly stb.. :)

Nem József Attila

2012-02-08T23:27:00.000+01:00

a 20. század legnagyobb magyar költője – ahogy ez már szinte közhelynek számít –, hanem Ady, ha már mindenképp súlyozni kell. És ez a megjegyzés nem emberi kvalitásra, hanem művészi látásmódra illetve képességre vonatkozik.

Mindennek megvan az órája

2012-02-07T16:53:00.002+01:00

és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt:Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének.Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a bontásnak és ideje az építésnek.Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak.Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak.Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak.Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak.Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének. (Préd 3,1-8)

Amikor azon fáradoztam,

2012-01-10T23:45:00.001+01:00

hogy megismerjem a bölcsességet, és arra törekedtem, hogy megértsem a hajszát, amely a földön folyik - mert hiszen sem éjjel, sem nappal nem lehetett álmot látni a szemekben -, akkor láttam: minden az Isten műve, s az ember nem képes felfogni az eseményeket, amelyek a nap alatt lejátszódnak. Bármennyit fárad is az ember a kutatással, nem jut el a megértésig. És maga a bölcs sem tud a dolog nyitjára jönni, aki azt gondolja, hogy érti. (Préd 8,16-17)

per un attimo

2011-11-26T01:24:00.001+01:00

... adulescentia enim et iuventus vanae sunt.
/Mert az ifjúság és a fekete haj korszaka hiábavaló. (Ec 11.10)

százezer hívő

2011-09-07T21:35:00.000+02:00

kísérte az országos katolikus nagygyűlés alkalmából a hercegprímás vezetésével megtartott eucharisztikus körmenetet.

Más világ. A dolgok rendben voltak. Az emberek gondolkodtak, nemcsak máról holnapra éltek mint az állatok. Az iskolákban nem volt kismillió értelmetlen fakultáció, viszont a diákok tanultak latint, logikát, filozófiát, jártak hittanra és ott felkészült papok adták elő nekik skolasztikus rendszerességgel az élet nagy kérdéseire adekvát választ adó teológiai és hitvédelmi ismereteket. Házasságok köttettek és azok a sírig tartottak. 4-5-6-7 gyermek született ezekből a frigyekből: egy az apáért egy az anyáért egy a hazáért egy pedig az egyházért. A többi az élet ajándékáért hálás ember nagyvonalú ajándéka volt a teremtő Istennek.

megjelent a Miles Christi Évkönyv

2011-09-06T16:10:00.000+02:00

Ismertetők:

http://www.magyarkurir.hu/hirek/ujra-megjelent-miles-christi-konzervativnak-lenni-nem-vaskalapossagot-es-koeldoeknezos-nosztal

http://regnumportal.hu/node/784

De hogy valóban erősen remélhetjük, hogy a halál valami jó,

2011-08-08T22:41:00.001+02:00

azt megérthetjük a következőkből is. Mert két dolog közül egyvalami a halál: vagy abból áll, hogy a megholt semmivé lesz és egyáltalán semmit sem érzékel már, vagy pedig - ahogyan mondogatni szokták - abból, hogy a lélek itteni helyét egy más hellyel váltja fel és máshová költözik. És ha semmi érzékelése sincs, hanem olyan, mint az álom, amelyben alvás közben még álomképeket sem látni, hiszen akkor csodálatos nyereség a halál. Mert úgy hiszem, ha valakinek ki kellene választania azt az éjszakát, amelyben úgy aludt, hogy még álomképet sem látott, azután élete többi éjszakáját és napját e mellé az éjszaka mellé állítva meg kellene fontolnia és meg kellene mondania, hány napot és éjt töltött már el életében kellemesebben és jobban, mint ezt az éjszakát - akkor, úgy gondolom, nemcsak valamely közönséges ember, hanem maga a nagy király is úgy találná, hogy a többihez képest nagyon könnyen meg lehet azokat a napokat és éjeket számlálni. Ha tehát ilyen a halál, én bizony nyereségnek mondom; mert így egész ideje nem tűnik többnek, mint egyetlen éjszakának. Ha pedig a halál valamiféle elköltözés innen egy másik helyre, és igaz, amit mondanak, hogy ott vannak mind a megholtak, akkor mi lehetne ennél nagyobb jó, bírák? Mert ha valaki Hádész országába ér, és megszabadulva az itteni állítólagos bíráktól, megtalálja majd ott az igazi bírákat, akikről azt tartják, hogy ott ítélkeznek, Minószt, Rhadamanthüszt, Aiakoszt, Triptolemoszt és mind a többi félistent, aki életében igazságos volt, vajon lehet-e rossz ez az átköltözés. Vagy azt, hogy együtt lehettek Orpheusszal, Muszaiosszal, Hésziodosszal meg Homérosszal, ugyan mennyiért nem adnátok sokan? Én legalább még többször is szívesen meghalok, ha mindez igaz, mert számomra csodálatos lenne ott a társalgás, valahányszor csak találkozom Palamédésszel meg Telamón fiával, Aiasszal, vagy más egykoriakkal, akik igazságtalan ítélet következtében haltak meg, és összehasonlítom az én esetemet az övékkel, úgy gondolom, ez nem lenne öröm nélkül való. Hát még, ami a legnagyszerűbb lenne: úgy tölteni ott is az időmet, hogy megvizsgálom az ottaniakat, éppúgy, mint az itteniekkel tettem, ki bölcs közöttük, és ki az, aki csak képzeli, hogy bölcs, de nem az. Ugyan mennyiért nem adná az ember, bírák, ha megvizsgálhatná azt, aki Trójában ama hatalmas sereget vezette, vagy Odüsszeuszt vagy Sziszüphoszt vagy még ezer meg ezer mást, férfit és nőt, akit még említhetne? Azokkal ott társalogni, együtt lenni és őket megvizsgálni, kimondhatatlan nagy boldogság lenne. Mert egészen bizonyos, hogy az ottaniak nem ölik meg az embert ilyesmiért, hisz a többi között még abban is boldogabbak az ott levők az ittenieknél, hogy a hátralévő időben már halhatatlanok - ha igaz, amit mondani szoktak.

Tehát nektek is, bírák, jó reménységgel kell lennetek, ami a halált illeti, és meg kell gondolnotok azt az egy bizonyos igazságot, hogy a jó emberrel nem történhetik rossz sem életében, sem halálában, és nem is feledkeznek meg az istenek az ő ügyeiről; az én dolgaim sem maguktól jutottak ilyen fordulathoz, hanem világos előttem, hogy jobb most már ez nekem így: holtnak lennem s szabadnak a bajoktól. Ezért is nem tartott vissza engem sehol az a jel, és ezért is nem haragszom nagyon elítélőimre és vádlóimra. Ámbár ők nem e szerint a meggondolás szerint ítéltek el és vádoltak, hanem mert azt hitték, hogy ártanak vele, és ezért megérdemlik a korholást. Egyet azonban még kérek tőlük: ha majd a fiaim fölserdültek, őrajtuk álljatok bosszút, férfiak, szakasztott úgy bántsátok őket, mint ahogy én bántottalak benneteket, ha látjátok, hogy pénzzel vagy bármi mással inkább törődnek, mint az erénnyel, vagy azt hiszik, érnek valamit, pedig semmit sem érnek: korholjátok akkor őket úgy, mint benneteket én, hogy nem azzal törődnek, amivel kell, s hogy úgy vélik, érnek valamit, pedig semmirekellők. Ha ezt teszitek, igazságos dolgot szenvedek el tőletek én is, fiaim is. De ideje már, hogy távozzunk. Én halni indulok, ti élni; de kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent.

(Platón: Szókratész védőbeszéde, XXXII. XXXIII., ford.: Devecseri Gábor)

Ellenpont a II. vatikáni zsinat történetéhez

2011-07-26T00:19:00.002+02:00

http://www.merleg-digest.eu/files/u2/074_o_malleyK.pdf

Liberális tanulmány (fent), de Marchetto könyve kiváló. Sajnos még nincs lefordítva. Bár lenne szakavatott önként jelentkező erre a nemes feladatra!

http://storico.radiovaticana.org/ung/storico/2009-04/278018_a_zsinat_az_egyhazi_hagyomany_es_megujulas_szintezise_agostino_marchetto_ersek_felszolalasa.html

http://www.amazon.it/dp/8820977028/ref=asc_df_88209770283/?tag=ciaoit-books-21&creative=23390&creativeASIN=8820977028&linkCode=asn

esti kérdés(ek)

2011-07-25T14:12:00.004+02:00

Nem értem miért valószínűbb az, hogy nincs Isten, annál hogy van? Ha pedig nem valószínűbb, miért azt kell magyarázni, hogy valaki hívő, miért nem inkább azt, hogy hitetlen? Én még nem találkoztam annak bizonyításával, hogy Isten nem létezik. Ennek az ellenkezőjét legalább megpróbálták (teodicea) és elég meggyőző következtetésre jutottak.

Azt sem értem, hogy a véletlen-hívő ateisták miért hiszik, hogy az evolúció során vagy a világ keletkezésekor egyedül a vak véletlen tehető felelőssé minden bonyolult folyamatért, miközben a hétköznapokban kizártnak tartják, hogy akár a legegyszerűbb dolog (egy számítógépes program, egy étel elkészítése, a konyhakert megkapálása stb.) magától bekövetkezzen? Miért nem írják le a véletlen működésének szabályait, hogy egy laikus is megérthesse, miért nem működik a dolog kicsiben, ha egyszer a legbonyolultabb szervek vagy a különböző csillagok, bolygók létrejöttekor működött és működik? Ráadásul olyan módon, amelyet a mai technika még megérteni sem tud, nemhogy utánozni, urambocsá a semmiből kitalálni.

A holt anyagból, amely körülvesz bennünket és amellyel mindennap így-úgy kapcsolatba kerülünk, hogyan lesz vagy lett értelem, szellem, amely elvonatkoztatni, gondolkodni képes? Ha ez véletlenül történt, amely a hogyanra még nem ad választ, akkor miért nem ismétlődik meg, vagy minden mással együtt miért nem tűnik el „magától”?

Ha a „teremtő” véletlen rendezett – ami önellentmondás, illetőleg Istenről beszélünk más néven –, akkor a fentiek értelmében többféle „véletlent” kell feltételeznünk. Ha pedig rendezetlen – milyen is lenne? –, akkor miért nincs káosz illetve miért nem váltakozik rend és káosz egy véletlenszám-generátor által kiadott számsorozat mintájára?

öngyilkosság

2011-07-22T17:08:00.001+02:00

Ma a rádióban szó volt az öngyilkosságról. Szorosabban a média szerepéről, hogy mekkora felelőssége van egy rosszul kommunikált esetnek a példaadás terén, a megelőzés lehetséges módjairól, segélyhívási lehetőségekről stb.

Magam már régóta hangoztatom, amikor szó esik a témáról, hogy az öngyilkosság amellett, hogy hitünk szerint súlyos bűn, és aki így végzi, kiteszi magát a kárhozat veszélyének, teljesen értelmetlen dolog. Aki ugyanis öngyilkosságon töri a fejét, az leggyakrabban lelki problémáktól szeretne szabadulni. A testi betegségeknek is a pszichés vetülete tud fájni igazán. De mivel a lélek halhatatlan, az illető befejezett tettével épp azt nem éri el, amire törekszik, hiszen az ember jelen esetben szenvedő szellemi lelke nem hal meg a testi halállal. A test pusztulása ugyanakkor fokozza a nehézségeket, tudniillik a test a különféle környezeti hatások, főképp az idő csillapító hatása miatt enyhíthetni tudná a lélek szenvedéseit, már amennyiben élne még a lélekkel együtt. A teológia sokat foglalkozott a lélek halál utáni állapotával. Az biztos, hogy az ember énjét nevezzük halhatatlan szellemi léleknek, és így az öntudat megmarad a halál után is.

Persze ennek a gondolatmenetnek a halhatatlan szellemi lélekben való hit az Achilles-sarka. Aki ugyanis úgy véli, hogy a halállal mindenestül megsemmisül, annak az öngyilkosság megoldást jelenthet. Csak rá ne döbbenjen odaát, hogy behatóbban kellett volna tanulmányoznia a metafizika vagy teológia azon részeit, amely megfelelő bizonyítékokkal szolgál a lélek halhatatlansága mellett.

evolúció vagy teremtés

2011-07-21T11:57:00.003+02:00

Előkerült egy régi levelem, melyet több mint 10 éve küldtem el a Természet Világa szerkesztőségének Hraskó Gábor egyik írásával kapcsolatban. Ma kissé átfogalmaznám, de talán érthető ebben a formában is. Maga a cikk itt elérhető:

http://www.sulinet.hu/termeszetvilaga/archiv/2000/0005/11.html

***

Tisztelt Szerkesztőség! Hraskó Gábor tollából a Természet Világa 2000. májusi számában megjelent „Darwin – A bajok eredete” c. cikkével kapcsolatban a következő észrevételeim lennének:

A témafelvetés jó és aktuális, hiszen a kreacianista mozgalom tudományellenes ténykedése tarthatatlan. A kidolgozás ugyanakkor sajnos nem a legszerencsésebb. Hraskó Gábor a „világnézeti semlegesség” vélt arkhimédészi pontjából szemléli a különféle vallási mozgalmak és a nagy egyházak álláspontját. Ebben a beállításban a katolikus egyház egy sorba kerül a militáns nézeteket hangoztató kreacianistákkal, igaz nem teljesen, hiszen „a nagy egyházak korántsem ennyire dogmatikusak az evolúció témakörében…” – mint írja (222. o.). Ez a probléma sajnos megszokott, nem is reflektáltam volna rá, ha a szerző helyesen láttatta volna a katolikus egyház tanítását a teremtés-evolúció kérdésében.

A legfőbb gond, hogy II. János Pál pápa valódi mondanivalóját alig lehet felismerni Hraskó úr értelmezésében. A szentatya üzenetében, melyet a Pápai Tudományos Akadémiához intézett, és melyre a szerző hivatkozik (magyarul in Mérleg 1997/1, 77. skk.), világosan különbséget tesz az empirikusan vizsgálható anyagi világ – ide veendő a vegetatív [növényi] és a szenzitív [állati] létmegnyilvánulás is –, illetve az ezen módszerek számára megragadhatatlan szellemi világ között. Hogy mit ért „szellemi” alatt, azt a félreértések elkerülése végett magyarázza is: „…az öntudatra és az önreflexióra vonatkozó metafizikai tudás tapasztalata, csakúgy, mint a szabadságé, vagy az esztétikai, ill. vallási tapasztalat…” A pápa által említett „ontológiai (létrendi) különbség” e két terület között áll fenn – ti. az anyagi és a szellemi világ között –, nem pedig az empirikus események láncsorozatát szakítja meg az evolúció során. Az ember teremtésekor tehát nem szakad meg ez a folytonosság a jelenségek síkján, vagyis azon a síkon, amelyet a természettudomány vizsgálni képes. Az egyház tanításában megjelenő „közvetlen teremtés” az ember szellemi lelkére vonatkozik – persze itt sem arról van szó, hogy Isten mintegy kívülről „plántálja” (223. o.) a lelket az egyedbe –, ahol viszont a darwini fejlődéselmélet már inkompetens. Az egyházi „kreacianizmus” ezért nem érinti Darwin elméletét, éppúgy, ahogy a természettudomány sem foglalkozhat metafizikai kérdésekkel, mint amilyen pl. a halhatatlan szellemi lélek teremtése.

Hraskó Gábor egész írásából sugárzik, hogy Darwin elméletét azonosítja annak materialista értelmezésével, így okoskodik tehát: ha az egyház tanítása „kizárja az evolúció természetfelettitől mentes, materialista darwini magyarázatának elfogadását”, akkor ezek „kínos pontok”, „hiányosságok” „az evolúció témakörében”, illetve – következtet – az egyház „egyáltalán nem” fogadja el a „darwinizmus elméletét” (222-223. o.). Ha a természettudományos fejlődéselmélet ateista-materialista értelmezésére utal, akkor kétségkívül igaza van. Darwin eredeti elképzelése azonban nem zárja ki a fejlődés transzcendens okát, következésképp elmélete nem nevezhető materialistának. Hogy a fejlődéselmélet elfogadása összefér az istenhittel, ezt bizonyítja a cikkben is említett „hívő tudósok” (223.) példája. De ne feledjük, ez már filozófia és nem természettudomány. Mindazonáltal ez a megkülönböztetés, nevezetesen a filozófia elválasztása a természettudománytól, szaktudósoknak, mint pl. Csányi Vilmos, nem okoz nehézséget (ld. „Evolúció vagy Teremtés…” in Magyar Tudomány 1997. 11. 1291-1292.)

Hraskó még magához sem következetes, amikor az egyház tanítását tolmácsolja: „Megengedhető, hogy esetleg az ember majomszerű ősökből fejlődött ki…” (223. o.), akkor viszont mit nem fogad el az egyház a fejlődéselméletből? A szellemi lélek léte ui. – amint már utaltam rá – nem képezheti empirikus kutatás tárgyát.

Ezen „hibák” mellett szinte eltörpül, hogy a cikkben említett: „A kijelentést teljesen ellaposító félrefordítás minden bizonnyal tudatos volt” (222. o.) megjegyzés kissé erős, és így bővebb alátámasztást igényelne, illetve, hogy az Osservatore Romano nem hivatalos, hanem félhivatalos egyházi lap (a vatikáni nyilatkozatok hivatalos fóruma az Acta Apostolicae Sedis c. közlöny).

Úgy gondolom, a szkeptikus misszió nemes célkitűzései miatt nem engedheti meg magának a fent felvázolt – hogy is fogalmazzak – „pongyolaságokat”, kérem a jövőben ügyeljenek rá, hogy a kikerülő írások minden tekintetben megállják a helyüket.

Tisztelettel:
Orvos Levente

hit

2011-06-13T12:22:00.004+02:00

Látom és hallom, hogy a hit mennyire leértékelődött manapság. Mi egyháziak is úgy kínáljuk sokszor mint valami értéktelen, eladhatatlan árút. Pedig a hit értékes, ám ennek megértése az átlagemberek részéről több komolynak látszó akadályba is ütközik. Egyrészt egy pragmatista, anyagelvű társadalomban eleve hátrányból indul minden olyan dolog, amely szellemi természetű illetve amely nem feltétlenül kecsegtet azonnali haszonnal. Másrészt a hit rosszul is van kommunikálva, úgy látom. Az emberek a tévéből, filmekből tájékozódnak, onnan pedig az amerikai hegemónia miatt a hit szektás, sőt annak jócskán degradált hollywoodi olvasata megy át az emberek fejébe. Ha nem tudnék semmit az igaz hitről, nekem sem kéne ez az instant, szinkretista valami, amely nem is tudom mire jó... Ez valóban nem más mint a „népek ópiuma” (Marx).

Mindenekelőtt tehát azt kell elmondani, hogy nincs általában vett hit, mint ahogy ember sincs általában. Valamilyen ember van, férfi vagy nő, magyar vagy külföldi, ilyen vagy amolyan, tehát valamilyen. A hittel is éppen ez a helyzet. Lehet hinni a mikrobarázdában, ahogy Zorán (Apám hitte), egy szebb jövőben, hogy sose halunk meg, sőt abban is, hogy elég otthon imádkozni ahhoz, hogy jó ember legyek. A mi szent katolikus hitünk nem egy a hitek közül, amelyekhez persze semmi köze sincs, nem is hasonlít rájuk, hanem speciális kapcsolat a Mennyei Atyával a Fiú által a Szentlélekben. A „Fiú által” úgy értendő, hogy az ő misztikus testén vagyis Egyházán keresztül. Ez a hit csak így működik. A mi Urunk Jézus Krisztus akarta így, ezért alapított (egy s nem ezer) egyházat és ezért ruházta fel azt oldó és kötő hatalommal. Ez a hit egzisztenciális, az egész embert érinti, testével-lelkével-kultúrájával együtt. Ez a hit épp ezért a leginkább emberhez méltó dolog, amely nélkül nincs normális élet. Még egyszer hangsúlyozom: a mi hitünk valamilyen, amelynek szabályait Jézus az emberek javára dolgozta ki és adta az ő egyházának, hogy az konkrét formában és sértetlenül továbbítsa minden ember felé.

Pinke József (1916-1983)

2011-06-09T13:20:00.004+02:00

Anyai nagy-nagybátyám (nagymamám fivére) Pinke József életrajza röviden (részlet a püspöki körlevélből 1251/1983 – köszönet érte Mózessy Gergelynek):

Pinke József Nagykanizsán született 1916. december 19-én. A szemináriumot Székesfehérvárott végezte, Lajos püspök atyánk itt szentelte pappá, 1940. június 16-án. Fiatalos buzgósággal indult az Úr szőlőjébe. Káplánként Sárbogárdon kezdte a lelkipásztori munkát, 1943-tól Pomázon volt hitoktató, majd 1944-től újra káplán Tökölön. 1945-től Szigetszentmiklóson, 1948-tól Tordason lelkész, majd 1949-től Gyúrón adminisztrátor. 1953-ban került Sárszentmihályra, ahol 1981-ig, betegszabadságáig működött. 1983. április 1-től került nyugdíjba. Betegszabadságát és nyugdíjas idejét a székesfehérvári papi otthonban töltötte, ahol a betegápoló kedves nővérek nagy odaadással ápolták türelemmel viselt betegségében. 1983. december 13-án - szentségekkel ellátva - hosszas betegség után adta vissza papi lelkét Teremtőjének. Végrendeletében bőkezűen emlékezett meg a Székesfehérvári Egyházmegyéről, amelynek papja volt, s amelyben szolgálta az Urat és a reábízott híveket. Szeretettel foglaljuk imáinkba és ajánljuk fel érte a két szentmisét.

***

Köszönjük azon áldozópapok helytállását, akik a kommunista rezsim idején, megvetve a kollaboráció útján elnyerhető talmi dicsőséget, halálukig ilyen kis falvak plébánosai maradtak. Isten áldja meg őket az örök élettel!

trianon

2011-06-04T14:05:00.000+02:00

a magyar szervilitás és bűnös naivság mintaképe marad már mindörökre. A békediktátumot nem kellett volna aláírni, ahogy Törökország sem írta alá. De akkor mit szólt volna az Antant?? Ez mégiscsak udvariatlanságnak minősült volna...

via illuminativa

2011-06-03T13:23:00.002+02:00

V: Panem de caelo praestitisti eis.
R: Omne delectamentum in se habentem.
(P: Mennyei kenyeret adtál nekik.
H: Amely minden gyönyörűséggel teljes.)

Sitivit in te anima mea, te desideravit caro mea. (Ps 62,2)
(Terád szomjas a lelkem, testem utánad eped)

A héten egy Unio Apostolica Cleri gyűlésen tartottam előadást és az ott megfogalmazottakból szeretnék egy gondolatot megosztani a kedves olvasókkal. Erről a témáról már beszéltem másutt (pl. Egerszalókon), úgyhogy egyesek számára ismerős lehet.

Megvilágosodás útjának nevezi a katolikus hagyomány azt az életállapotot vagy életszakaszt, amikor a tökéletességre törekvő ember már maga mögött hagyta a megtisztulás útjának (via purgativa) kemény viharait és elérkezik az isteni szépségek vigasztalásokkal teli szélcsendes és napfényes mezejére. Meglátásom szerint a megvilágosodás útjával valamely rejtélyes okból nem tud mit kezdeni a mai lelkipásztori gyakorlat, sőt azt hiszem az elmélet sem. Sokszor hallani a megtisztulás szükségességéről, a megtérésről, illetőleg beszámolókból az egyesülés útjának (via unitiva) misztikus élményeiről, de a via illuminativáról valamiért nem esik szó. Ennek nézetem szerint egyháztani okai vannak, mégpedig a II. vatikáni zsinat utáni egyházkép néminemű protestantizálódása, más szóval pneumatikus és puritán szempontok beemelése a fősodrású teológiába. Ja, és ne feledkezzünk el a keleti misztika termékenyítő hatásáról sem. A gyakorlatban ez a szimbólumok és a testi, érzékszervi vonatkozások eltűnését jelentette főképp a liturgiából. Ma a „szentségre törekvés” épp ezért tisztán lelki dolognak minősül – persze tévesen – és ha valaki csak utalni merészel az emberi személy testi-érzéki oldalára, akkor egy bizonyos elit rögtön úgy fog rátekinteni mint valami középkori csodabogárra. A katolikus hagyományban az ember mind testi mind lelki „része” hangsúlyos. Ha Isten csak a lelket szeretné üdvözíteni, akkor test nélküli tiszta szellemeket, azaz angyalokat teremtett volna. De nem ezt tette. Ezenkívül a testi feltámadás is hitünk szerves része. Ha valakinek ez nyomatékosabb: hittétel, dogma.

Következésképp az igazi megtérés és nyomában a szentté válás az egész embert kell hogy érintse. Az ember vágyó lény, azaz itt a földön vágyai vezérlik – és ez teljes mértékben emberhez méltó élet. Mármint magát a metódust értem ezalatt, a vágyak szerinti életet, nem pedig vágyaink tárgyát, ami számos esetben bűnös dolog. Ugyanígy áll a helyzet a szentté válás útján is, hiszen az is emberhez méltó élet. Mi más is lenne?? Sokan persze úgy gondolják, hogy a megtérés során emberi lényből valamiféle marslakóvá vagy áhítatos templomi szoborrá kell átalakulni, hogy Istennek tetsző életet éljünk. Hát ezt a felfogást most nem szeretném minősíteni. Mindebből egyrészt az következik, hogy a helyes vallás magában foglalja az ember érzékszervi létét (szaglás, látás, tapintás, ízlelés, hallás) – itt a katolikus és ortodox hagyományra utalok –, másrészt pedig az, hogy az érzékek és vágyak jelentősége vitán felüláll az életszentség felé vezető úton.

A II. vatikáni zsinat előtt az egyház számos olyan dolgot szorgalmazott a hitélet gyakorlatában, amit ma nem kevés „felvilágosult” fölényes kézlegyintéssel intéz el. Ilyen volt mindenek előtt az egyházi képző- és iparművészet, egészen a legapróbb használati vagy liturgikus tárgyig. Ma ezzel szemben ott tartunk, hogy a „csipkés karing” a fafejűség és maradiság teljes értékű szinonimája (nyilván a 100% poliészter fröccsöntött kukulla meg a modernségé – no comment). Azután az egyházi ünnepek, azon belül is a liturgia stílusossága, rendezettsége. Elég megnézni korabeli filmfelvételeket egy szentmiséről, egy körmenetről vagy az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszusról. A több százezer hívővel, a papok és szerzetesek ezreivel, a Dunán úszó tabernákulummal, melyet látva a rakparton letérdeltek az emberek, ez az egész rendezvény olyan volt mint Krisztus katonáinak seregszemléje. Az embernek szüksége van ilyen szimbólumokra, hogy szenvedélyes valóságának minden vonzalmát Istenre és az ő Egyházára irányíthassa. Nem lesz pontos hasonlat, de a via illuminativán haladó ember olyan szenvedélyesen vonzódik az Isten dolgaihoz mint a férfi a nőhöz, egy művész a szépséghez vagy egy átlagember a pénzhez. Igazából ez már elvezet a szüzesség értelméhez és megélhetőségéhez, de ebbe a kérdésbe most nem mennék bele.

pápák

2011-05-31T12:49:00.001+02:00

A közelmúltban történt pápai boldoggá avatás kapcsán szoktam hallani, hogy milyen sokat köszönhetnek a magyarok II. János Pálnak. Ami engem illet, erről a kérdésről nem tudok nyilatkozni, mivel nem ismerem a néhai szentatya életének minden részletét. Ha már itt tartunk, mindenképp meg kell említsem, hogy csak a század katolikus egyházfőit tekintve például XII. Pius esetében teljesen nyilvánvaló, hogy mit köszönhet neki nemzetünk. Elektronikusan is olvashatók azok az enciklikák – igaz csak nemrég óta –, szám szerint három, valamint egy rádiószózat, amelyet a nagy pápa a magyarok érdekében tett közzé illetve mondott el nem több mint két hét leforgása alatt az 1956-os forradalommal kapcsolatosan. Íme az elérési helyek:

Luctuosissimi eventus
(Laetamur admodum)
Datis nuperrimis
Rádióbeszéd

papság

2011-05-21T21:09:00.008+02:00

Régóta le szeretném írni, mi motivált hivatásomban továbbá mi az, amit azóta is vonzónak tartok ugyanezen hivatás megtartásában, mert ugye ez sem elhanyagolható szempont. Kitudja, hátha segíthetek valakinek azzal, hogy közzéteszem. A paptestvérek közül sokan bíznak a modernnek nevezett pasztorációban, vagyis azon eszközökben, módszerekben, amelyek állítólag a fiatalok ízlésvilágát tükrözik – mint amilyen a … na mindegy, nem megyek bele, az olvasók többsége úgyis tudja miről beszélek. Nos, el kell mondjam, hogy az én esetemben ezen módszereknek semelyike sem játszott szerepet. Ha csak a jelen – vagyis akkori (kilencvenes évek) – egyházat láttam, tapasztaltam volna, sohasem lettem volna pap, ezt talán elárulhatom. Ezen kijelentésemért biztos sokan megköveznének, de akkor is így gondolom, nem tehetek róla. Irigylem azokat a fiatalokat, akiknek elég egy fülbemászó dallam, a horizontális közösség langymeleg élménye vagy éppen egy posztbékepapi egyház irenizmusa ahhoz, hogy vállalják az életre szóló cölibátust, magányt, hogy lemondjanak előmenetelről, családról s mindarról, ami az embert ehhez a világhoz köti. Számomra ez kevés volt és ma is édes kevés lenne. Másrészt kissé bosszantónak is tartom ezt a törekvést, mert ezzel azt a téves benyomást plántáljuk az eljövendő korok egyházfiaiba, hogy a hitvalló keresztény élet kaland, jópofaság, bizonyos értelemben karrier is ahelyett, hogy idejekorán szembesülnének a valósággal, hogy ti. a papság természetfölötti életforma, s mint ilyen lényegében idegen test a szekuláris társadalomban. Fölösleges ezt szépíteni, csak azért, hogy vonzóbbá tegyük a hivatást néhány üresfejű fiatal számára. A papsághoz bátorság és radikalizmus kell, de nemcsak a szöveg szintjén, hanem a szimbólumok nyelvén is. Szerintem e tekintetben a hetvenes évek óta beállt gyökeres fordulat nem kedvezett a hivatásgondozásnak, sőt nem is tudom milyen értelemben mondható, hogy a változásnak pozitív hozadéka volt, ha egyszer kiürültek a templomok, a papok s szerzetesek száma töredékére zuhant és ez a folyamat ma is tart. Szóval, ami engem illet, nekem legnagyobb lökést a „zsinat előtti” egyház képviselői, nevesint Mindszenty bíboros, Bangha Béla, Prohászka püspök és saját rokonom, Pinke József egykori sárszentmihályi plébános példája adta, valamint azon gyakorló áldozópapok, akik megadással, szépen, modernkedő sallangok nélkül végezték a liturgiát. Neveket nem minden esetben tudnék írni, ezért inkább nem nevezek meg senkit közülük. Igazából ennyit szerettem volna mondani. Ha valakinek megjegyzése van, inkább a kommentek rovatban bocsátkozom részletkérdésekbe.

népirtás-összehasonlítás

2011-03-30T10:32:00.002+02:00

Nemsokára megjelenik egy írásom népirtás-összehasonlítás témakörben. Az elektronikus változat már elérhető:

http://orvosl.hu/iras.html

minden világok legszebbike

2011-03-20T19:30:00.005+01:00

Barack Obama az Amerikai Egyesült Államok elnöke tegnap felhatalmazta az USA fegyveres erőit, hogy vegyenek részt abban a nemzetközi hadműveletben, amely – mint mondta – „az ENSZ BT 1973. számú határozatát hivatott kikényszeríteni (is committed to enforcing United Nations Security Council Resolution 1973 [2011. március 17.])”. Nos ennek kapcsán ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy összevessem „a líbiai lakosság védelmét célzó” jelen amerikai erőfeszítést más, pl. az ENSZ BT 242. [1967. november 22.] számú határozatának körülményeivel, mely a palesztin lakosság érdekében született több mint negyven éve, és amely előírásainak Izrael mind a mai napig nem tett eleget. A 242. számú határozat többek közt kimondja, hogy a zsidó állam vonuljon ki az 1967-es ún. hatnapos háborúban elfoglalt területeiről, ám Ciszjordánia, a Gázai övezet valamint a Golán-fennsík ma is izraeli ellenőrzés alatt áll – nyilván „ideiglenesen”. A menekülttáborokba kényszerülő polgári lakosság sorsa az utóbbi években többször került már a figyelem homlokterébe. (vö. Ilan Pappe: A History of Modern Palestine: One Land, Two Peoples, Cambridge University Press, 2006, 205-206.; Norman G. Finkelstein: Image and Reality of the Israel-Palestine Conflict, Verso, 2003, 144-149., 151-152.)

Egy film arról, hogy mennyire szolgálja a palesztin nép érdekeit a kialakult helyzet (Mohammed Alatar: Iron Wall, 2006). Felirat bekapcsolása: Kattints a jobb alsó sarokban a CC-re!:

túlnépesedés 2

2011-01-03T23:26:00.002+01:00

Érdekes adatokkal szolgált az állítólagos túlnépesedéssel kapcsolatban a Pápai Családtanács szervezésében „Család és demográfia Európában” címmel 1996. október 17. és 19. között Rómában megtartott konferencia. Igaz, ennek lassan már 15 éve. A munkaülés visszatérő gondolata, hogy az egyes szervezetek mögötti érdekcsoportok céljaik elérése érdekében az adatok meghamisításával illetőleg félretájékoztatással igyekeznek manipulálni.

Részlet Bíró László püspök összefoglalójából:

„A dezinformáció másik csoportja a statisztikai adatok manipulálása. A népesedési konferenciák még mindig «népesedési robbanásról» beszélnek, holott valójában a világ népességének szaporodása csökkenőben van még a harmadik világban is: a világ lakosságának növekedési mutatója 1,73-ról 1,57-re esett vissza (az ENSZ statisztikája szerint).

A 2000-re előre jelzett adatok is sok esetben félrevezetőek. Pl. Nigéria lakosságát (amely 1984-ben 91 millió volt) 2000-re 169 millióra becsülte a Világbank, márpedig 1995-ben 101 millió volt, és 2000-re várhatóan 30 millióval lesz az előre jelzettnél kevesebb. Hallgatnak a világkonferenciák arról is, hogy 250 év múlva – amennyiben a születések jelenlegi trendje folytatódik – Európa mostani etnikuma teljes egészében kicserélődik. Nem helytálló a tömegkommunikációs eszközöknek igen leegyszerűsítő szkémája sem, amely szerint Európa a születések minimális száma miatt elöregszik, a harmadik világ pedig túlnépesedik. A római konferencia előadói számadatokkal illusztrálták, hogy Japán gyorsabb ütemben öregszik, mint Európa; de bizonyos elöregedés folyamata hamarosan megjelenik Afrikában és Latin-Amerikában is.” (Távlatok 32, 773-774.)

Részlet a Pápai Családtanács ún. taibei nyilatkozatából:

„A világ népességének növekedési aránya az 1960-as évek végén kezdett csökkenni, és tovább fogyott az 1990-es években, amikor a halálozások száma kezdte megközelíteni a születések számát. Ez a folyamat azt jelzi, hogy a világ népességszáma kezd stabilizálódni.” (in Somorjai Ádám [szerk.] Család és demográfia Európában, Budapest, Korda 1997, 106.)

Végül álljon itt Harsányi Pál Ottó OFM könyvismertetése (Riccardo Cascioli, Demográfiai összeesküvés – Il complotto demografico. Il nuovo colonialismo delle grandi potenze economiche e delle organizzazioni umanitarie per sottomettere i poveri del mondo, Piemme, Casale Monferrato, 1996):

„A szokatlan című kötet 1996 őszén látott napvilágot az olaszországi Piemme kiadónál. A világ századunkban bekövetkezett népességrobbanásának kérdése már közhelynek számít, bár a növekedés ütemének jelentős csökkenését nem sietnek elismerni. A kötet részletesen ismerteti az Egyesült Államok, az ENSZ, a Világbank népesedési politikáját, illetve befolyásukat az egyes kormányok népesedési politikájára, valamint utal a multinacionális gyógyszeripari konszernek érdekeire.

[…] A könyv […] olvasata forradalmian új, eddig elhanyagolt nézőpontot tükröz. Rámutat arra, hogy az emberiség valódi fejlődésének kérdéseit nem lehet kizárólagosan a piac törvényeihez és szűk érdekcsoportok érdekeihez igazodva kezelni.

A népességrobbanás fogalmát pontosítani kell a Föld egyes régióinak népességnövekedési adatai szerint, mindezt történelmi távlatba helyezve. Az ENSZ népesedési kérdésekkel foglalkozó csoportjának vezetője a Föld lakosságának 97 milliós évi növekedésére figyelmeztetett. A kairói konferencia előkészítő dokumentumában (1994 április), már korrigált adat, azaz évi 90 milliós növekedés szerepel, mely az 1994–2014-es időszakra vonatkozik. A végleges szöveg (Akcióprogram), az 1.3 paragrafusban 86 milliós évi növekedésről tudósít. Az adatokban négy év alatt bekövetkezett változás mintegy 11%-os. A történelemben eddig 1960–70 között volt a legnagyobb a Föld népességnövekedése, évi 2,1%; 1990-ben 1,7%; jelenleg pedig 1,5%. Igazi népességrobbanás az ipari forradalom, a higiénés körülmények javulása következtében zajlott le a 18–19. században. Ahogy a fejlett világ népességnövekedése a rendkívül gyors szaporodás után elért egy jelenleg többé-kevésbé stagnáló, lassan fogyó szintet, ugyanez várható a harmadik világ lakosságával kapcsolatban is. […]

A kairói konferencia nem annyira a népesedés és fejlődés kapcsolatával, hanem a harmadik világ népességszabályozásával kívánt foglalkozni, amint ez már az előkészítő dokumentumokból is kitűnt. Az elfogadott Akcióprogram szerint a jelenlegi évi 5 milliárd dollárt 17 milliárdra kell növelni 2000-ig, melyet a népességszabályozásra költenek. Olvashatunk a Nemzetközi Családtervezési Szövetségről, mely 1992-ben jóváhagyott dokumentumának kifejezései fellelhetők a kairói Akcióprogramban: «reproduktív egészség», «lehetőség a biztonságos abortuszra», «segítség fiatalok számára saját szexuális életük megvalósításához». A családtervezés itt megtévesztő fogalom, hiszen nem a szülők felelős döntéséről, illetve a családok életének támogatásáról, hanem vezető gazdasági hatalmak önzéséről, jólétük féltéséről, valamint a korlátlan növekedés még mindig létező filozófiájáról van szó, annak ellenére, hogy egyre többet olvashatunk egyéb helyeken a fenntartható fejlődésről.

A harmadik világ országainak orvosaira nehezedő amerikai nyomás, mely mind több sterilizáció végrehajtására készteti őket, szöges ellentétben áll a katolikus állásponttal. «Az állam felelős állampolgárainak jólétéért. Ebben a minőségében jogosult arra, hogy a lakosság népesedésének irányítása érdekében beavatkozzék. Teheti ezt objektív és tiszteletteljes tájékoztatással, de semmiképp sem önkényeskedő és kényszerítő módon. (. . .) Az állam nincs felhatalmazva arra, hogy az erkölccsel ellentétes demográfiai szabályozó eszközöket támogasson.» (KEK 2372)

A Pápai Család Tanács 1994. március 25-én «A népesedési folyamatok etikai és pasztorális vonatkozásai» címmel állásfoglalást adott ki, mely tulajdonképpen a kairói konferencia előkészítő dokumentumára adott szentszéki válasz. A demográfiai kérdést nem lehet egyszerűen túlnépesedésként megfogalmazni, a népesedési folyamatok nagyon is különbözőek, nemcsak a fejlett és fejlődő országok, hanem az egyes régiók között is (13–15. pont). A fejlett országok már a «második demográfiai forradalomban» élnek, mely a termékenység csökkenésével jellemezhető, ami a társadalom fokozatos elöregedésével jár együtt (8). Ez veszélyezteti a generációk közötti szolidaritás érzését és az anyagi erőforrások megosztásának szellemét. A dokumentum megállapítja, hogy a gazdasági fejletlenség okai nem a túlnépesedésben, hanem a nemzetközi kapcsolatok kiegyensúlyozatlanságában keresendők, a megoldás a fejlett országok nagyobb szolidaritásában lenne fellelhető. Az állásfoglalás megcáfolja azokat a megállapításokat, melyek szerint a növekvő népesség a felelős a környezetpusztításért és a természeti erőforrások túlzott kimerítéséért (19–22). Ezzel ellenkezőleg a népességszaporodás gyakran megelőzte a gazdasági fejlődést, ezért az Egyház nem tudja elfogadni, hogy a szegény társadalmakat bűnbaknak állítsák be saját fejletlenségükért (25).

A Szentszék célja Kairóban a kompromisszum elérése volt, a szavazásokon történő elszigetelődést elkerülendő, amely az 1974-es bukaresti és az 1984-es mexikói népesedési konferencián bekövetkezett. […]

A könyv legnagyobb értéke az általa képviselt szemlélet, mely szerint az emberi életet a legnagyobb tisztelet és védelem illeti meg. Ráirányítja az olvasó figyelmét a médiákkal és a statisztikai adatokkal szembeni kritikai érzékre, a fejlett országokban sok helyen alkalmazott szexuális nevelés családellenes voltára. Számos kérdést érint, melyek önálló szaktanulmányok tárgyát képezhetnék: pl. az elhíresült RU 486 abortusztabletta, a világbanki kölcsönök és a népesedéspolitika kapcsolata, stb. Európában a leggyorsabban fogyó ország és, sajnos, értékvesztett társadalom lévén, a kötet különös aktualitást nyerhet a magyar olvasók körében. (Távlatok 35-36, 509. k. Bővebben: in Család és demográfia Európában, 117-125.)

A Távlatokban megjelent rövidített változatból sajnos kimaradt, bár nagyon érdekes részlet:

„Jelenleg az USA területének 3%-a, az egész földfelszínnek 1%-a urbanizált. Ha a világ lakossága a jelenlegi ütemben növekedne 200 évig, az urbanizáltság értéke akkor sem lépné túl a teljes földterület 8%-át. Ha a föld lakossága 2100-ban elérné a 11,6 milliárdot (ami a jelenleginek kb. a duplája), valamint a megművelt területek megduplázódnának, akkor a fennmaradó területek népsűrűsége 184,1-re változna, azaz nem érné el a jelenleg Olaszországra érvényes adatot, nem számítva ebbe a lakatlan és a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket. (Család és demográfia Európában, 120.)”

túlnépesedés (?)

2010-12-30T09:56:00.003+01:00

Hallom, hogy a föld lakossága lassan eléri a hétmilliárd főt. Nos, végeztem egy kis számítást, hogy lássam mennyi is ez a rettentő sok ember.

Ha a föld hétmilliárd lakóját úgy állítanánk egymás mellé, hogy mindenkinek egy-egy négyzetméternyi hely jusson – amelynél állhatnának persze szorosabban is, de ne legyünk kegyetlenek –, így a föld lakói elférnének egy Vác–Ráckeve, Bicske–Sülysáp települések által határolt négyzetben, mely tulajdonképpen a budapesti agglomerációt jelenti.

Tényleg olyan sok hétmilliárd ember?

forrás: www.flickr.com

Éljen Mária országa! /E. Pacelli

2010-12-25T22:02:00.002+01:00

Egy – mára sajnos – letűnt kor emlékei: korabeli filmhíradó részletek a XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról (Budapest, 1938. május 25-29)

Program: V. 23. hétfőn érkezett vonattal a Keleti pályaudvarra Eugenio Pacelli pápai legátus […] V. 25. szerda, […] szentmise a Hősök terén 100.000 részvevővel, Serédi Jusztinián és Hóman Bálint szavai után a Legátus mondott ünnepi beszédet; […] V. 26. Áldozócsütörtök, 10.00: Verdier párizsi bíboros érsek szentmisét mutatott be a Hősök terén 150.000 gyermek, s kb. ugyanennyi kísérő részvételével; […] Este a Dunán hajókörmenet hódolt az Oltáriszentség előtt: a körmenetet vezető hajón nagy, világító kereszt volt, e hajó melletti 2 gőzösön egy-egy hatalmas gyertya; utánuk a Leányfalu személyszállító 50 harsonással az orrán, a hajón szerzetesnők, mögötte a József főhg-hajó az egyh. férfiakkal, tatján 40 dalmatikás kispap turibulummal, s utánuk a Szt. István gőzösön az Oltáriszentség. Mögötte a Zsófia-jacht, majd a Juiter- és a Linz-gőzös a polg. és katonai előkelőségekkel. A körmenet a pesti Duna-ágon haladt É felé. A parton fáklyás leventék, a Margit-sziget partján cserkészek sorfala állt, a sziget csúcsában hatalmas máglya égett. A Margit-sziget megkerülése után a budai ágban jött vissza a körmenet, az Eötvös térnél a Legátus szentségi áldást adott a parton lévő százezrekre, majd a Horthy Miklós-hídnál (2003: Petőfi-híd) megfordulva visszatért a körmenet az Eötvös térhez. A körmenet éjféltájt ért véget. - V. 27. péntek, […] Éjszaka 150.000 férfi szentségimádása a Hősök terén; Csávossy Elemér SJ elmélkedésére hitvalló akklamációkkal válaszoltak; éjfélkor Goma y Thomas sp. prímás szentmiséje és a jelenlévők szentáldozása. […] V. 29. vasárnap: reggel az Ünnepi csarnokban 25.000 KALOT-ifjú tartott gyűlést, Marschall Ferenc v. földművelésügyi min. és Kerkai Jenő SJ szólt a jelenlévőkhöz, akik innen átvonultak a Hősök terére a szentmisére (10.00), melyen kb. 500.000 ember vett részt. A Legátus vezette szentmise végén rádión keresztül maga XI. Piusz pápa köszöntötte és áldotta meg a résztvevőket. 15.00: a bazilikától szentségi körmenet indult a Hősök terére, ahol 18.00-kor kezdődött a záró ájtatosság. A sokaság a zuhogó eső ellenére mindvégig kitartóan ünnepelt. - V. 30. hétfő: A Legátus szentmiséjével megnyitották a Szt. István-évet; Serédi prímás fölajánlotta az országot Jézus Szentséges Szívének; a Szent Jobbot kivitték a Hősök terére, ahonnan az aranyvonaton megkezdte országjárását: első állomása Esztergom volt, ahová a Legátus és a kongresszusra jött főpapok is elkísérték. - V. 31., kedd, 18.00: a Keleti pályaudvarról a Legátus visszaindult Rómába. (Katolikus Lexikon – http://lexikon.katolikus.hu/)

Seneca

2010-12-10T17:42:00.001+01:00

A halandók nagyobbik része, Paulinusom, panaszkodik a természet fukarsága miatt, mivel csekély időtartamra születünk, és mert a nekünk adott időnek ezek a szakaszai is annyira gyorsan, annyira rohanva telnek el, hogy – néhány nagyon kevés kivételtől eltekintve – a többieket még az életre való készülődésük közben elhagyja életük. (5.)

Úgy éltek, mintha örökké élnétek, sohasem jut eszetekbe törékeny voltotok, nem veszitek észre, mennyi telt már el az időtökből, úgy vesztegetitek, mintha dúskálnátok benne, vagy bőviben volnátok, holott közben talán az az utolsó napotok, amelyet valamilyen formában egy embernek vagy egy ügynek szenteltek. Mindentől halandók módjára féltek, de mindent úgy kívántok, mintha halhatatlanok volnátok. Hallhatod, legtöbben ezt mondják: „Ötvenedik évemtől kezdve nyugalomba vonulok, hatvanadik évem mentesíteni fog a hivatalos teendőktől.” De végül is mi a biztosítékod arra, hogy ennél hosszabb életet élsz? Ki biztosítja, hogy ezek úgy történjenek, ahogy eltervezted? Nem szégyelled, hogy életed maradékát tartod fenn magadnak, s csupán azt az időt szánod lelked javára, amely semmire sem használható? Mennyire késő akkor elkezdeni élni, amikor abba kell hagyni! Miféle ostoba megfeledkezés ez halandó voltodról, hogy tudniillik ötvenedik és hatvanadik évedre halasztod a józan döntéseket, és abban a korban akarod elkezdeni életedet, amelyet megérni is csak kevesen érnek meg? (11-12.)

Elsősorban azokat sorolom ide, akik semmi másnak, kizárólag csak a bornak és az érzéki vágyaknak élnek; ennél hitványabbul senki sem foglalhatja le magát. Másoknak még ha a dicsőség hiú ábrándképeinek rabjai is, tetszetősebb a tévelygésük. Most persze felsorolhatod nekem a kapzsikat, a haragos természetűeket, a viszályok és igazságtalan háborúk kirobbantóit – ezek is mind férfiasabban vétkeznek; a has és a kéjsóvárság foglyainak szégyenfoltja gyalázatos. Vizsgáld meg életidejük egészét ! Lásd, mily sokat számolnak, mily sokat ármánykodnak, mily sokat félnek, mily sokat udvarolnak, […] mennyit elrabolnak a lakomák […], s rájössz: mennyire nem hagynak lélegzetvételnyi szünetet sem nekik sem bajaik, sem javaik. Mármost, mindenki egyetért abban, hogy elfoglalt ember egyetlen dologgal sem képes eredményesen foglalkozni, sem az ékesszólással, sem a szabad tudományokkal, mivel elgyötört lelke semmit sem fogad be magába, hanem mindent kiokádik, mintha beléje erőltetett étel volna. Az elfoglalt emberre semmi sem kevésbé jellemző, mint az, hogy él. (18-19.)

Lucius Annaeus Seneca (Kr. e. 4. – Kr. u. 65.):
Az élet rövidségéről (Seneca Kiadó, 1997)

WikiLeaks http://213.251.145.96/

2010-12-08T13:51:00.000+01:00

aktuális kérdés

2010-11-19T20:13:00.001+01:00

Szabad-e háttal misézni? Válasz: attól függ hol.

Rómában mindenesetre igen... Vagy máshol is?

http://orvosl.hu/letoltes/dokumentum.jpg
http://orvosl.hu/letoltes/dokumentum-1.jpg

E dokumentum olasz eredetijét nem találtam meg, csak az angol fordítást. Lásd itt:

http://www.adoremus.org/12-0101cdw-adorient.html

őrzők

2010-11-03T22:10:00.000+01:00

Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön? (Lk 18,8)

Mód Miklós plébános nyílt levele

2010-10-29T14:36:00.004+02:00

Szeretném továbbítani Mód Miklós devecseri plébánosnak az iszapkatasztrófa kapcsán ma napvilágot látott gondolatait:

***

A tények

Látva az út szélét, olyan dagonyák, mocskok vannak az út szélén, pedig mossák az utakat, a disznóólakat és karámokat juttatja eszünkbe. Itt élünk a mocsokban, nem győzünk autót mosni, szinte nem is jön le ez a por, újra visszarakódik, sem a lábbeliket nem győzzük cserélni, sem a ruhákat 1-2 nap után, kimosva vörös lesz maga a víz is amikor mosunk, nagyon veszélyes ez a por. Először is megemlíteném egy a Korányi Kórházban dolgozó tüdő-szakorvosnak a véleményét, hogy ez a finom por, ami nem is látható, csak akkor ha valaki esetleg az ablakát kinyitja és azon végighúzza, ez olyan mint a veszélyes üzemekben, gyárakban, bányákban dolgozó embereket ért pormérgezés, vagyis a szilikózis. Tehát nem a sugárzása, ennek a pornak a radioaktivitása, hanem maga a nehézfémeknek és ennek a pornak a tüdőbe lélegzése, és ezt a szakhatóságok is első napoktól hangsúlyozzák, hogy viseljenek ezért az emberek maszkot.

A mi nagy fájdalom továbbra is, hogy lélektanilag egy iszonyú teher ez a katasztrófa. Ezt nem enyhíti az, hogy még kapnak egy kis kártérítést a hozzátartozók, hogy elhunytak 9-en, akik közvetlenül köthetők a katasztrófához, valamint azóta is több halott van, akikre közvetlen hatott a sokkhatás, ami alól nehéz szabadulni még 3 héttel a katasztrófa bekövetkezte után is.

Az állam szerepéről, tehát kezdettől fogva a miniszterelnök úr és a megfelelő miniszterek itt voltak, megszervezték a védelmet. Viszont rettenetes látvány most is, hogy ugyanolyan vörös a patak, mint amikor az elején. Színre úgy látszik legalábbis, ha nem is olyan töménységű, mint az elején, a veres patak folyik most a Torna-patak helyett, ez rossz látvány. Tehát a gátakat megépítették, az állam megvédi ilyen módon a károsultakat.

Aki úgy dönt, hogy elköltözik Devecserből, annak legyen lehetősége, ha holnap bemegy az önkormányzathoz, és ott megmondják neki a kárfelmérések alapján, hiszen volt bőséggel idő rá, hogy az ő házát mennyire értékelték. Kapjon egy nyilatkozatot arról, hogy ő ezt a pénzt meg fogja kapni és máshol házat vásárolhasson. Milyen módon kell ezt majd elszámolni, ennek vannak jogi formái, de ha akar, akkor vásárolhasson telket, házat, amire neki szüksége van, mert ő már eldöntötte, hogy elmegy Devecserből, Aki nem kíván az itt építendő, valamikor elkészülő új lakótelepen lakni, hanem ő külön valahol – gondolom a környező falvakban – szeretne telket vásárolni vagy megkapni az ottani önkormányzattól és ott építkezni. Erre legyen lehetőség, mert ez ami a legnagyobb hiány, hogy döntés szülessen, kormányhatározat erről. Aki viszont a helyben épülő lakótelepre megy, mihamarabb kapja meg az új házát, aminek az értéke megegyezzen a korábbi házának értékével, vagy ha kevesebbet ér, kapjon kárpótlást. Erre vannak állami szervek, jogászok, egyéb lehetőség, de legyen erre ígéret és konkrét dokumentum arról, mivel felmérték a házát.

Továbbra is törekszünk arra, hogy mindenkinek segítsünk eljutni a megfelelő albérletbe, a megfelelő helyre, hogy méltón tudjon élni addig is, amíg az új lakása elkészül. Ebben nyitottak vagyunk, és igyekeztünk eddig is több családnak segíteni. A statisztika most nincs a kezemben, de folyamatosan igyekszünk odafigyelni, itt ez az egyházközségnek, a plébániának a teraszán zajlik, tehát ez egy külön csapat, mint akik a karitászban, a Magyar Katolikus Karitász pedig a a plébániának érkezett adományok elosztásával foglalkozik, amely idejött a plébániára, és segít nekünk az adományt elosztani. Tehát albérletben és elhelyezésben nem segít.

Minden segélyszervezetnek alkalom a pénzgyűjtésre, cége feltőkésítésére a tragédia, sem állami gyűjtésből, sem az ezutáni gyűjtésekből, a rászorultak nem látnak semmit, kapnak gátat és konzervet, de életük valós problémáját egy szervezet sem oldja meg. Ezt nekünk, helybelieknek kell megtenni, amit személyre szólóan fokozatosan meg is teszünk.

Itt a plébánián sokféle emberen segítünk, igyekszünk az elosztást csinálni, kartonokat vezetünk mindenkiről, tehát nem mondhatja azt, hogy ő nem kapott semmit. Jól mennek ezek a dolgok nagyon sok rászoruló ember van, mindig a 100-ból talán van 1 olyan atrocitás, akik erőszakoskodnak, erővel akarnak elvinni dolgokat a plébániáról mikor bejutnak. Mi sorrendben mindenkinek kiosztunk minden szükségeset, azért jött, hogy az emberek megkapják, de a sorrendet be kell tartani, hogy ki mit kér. Mai nap is voltak olyanok, akiket azonnal regisztráltunk, felírtuk a nevüket és hát sajnos mindig van 1-2 olyan visszaélés, akik úgy próbálnak visszavágni, hogy nem kaptak a plébánián teát vagy egyebet, holott ők ugye nem is jogosultak arra, hogy bejöjjenek, kinn van a plébánia előtt az osztás. Belopóznak különféle alibivel, s ha nem figyelünk el is tűnnek dolgok. Itt vigyázni kell, aki az egyházat úgy támadja, hogy nem kapott valamit, akkor az jöjjön ide, aki ezt a vádat elhiszi, és akkor megmutatjuk a regisztrált papírokon, hogy ezek az emberek is, akik visszaéltek a mások jóindulatával mennyi mindent kaptak, hiszen aláírták a papírt ahol regisztráltuk, hogy mit kaptak amire szükségük volt. Maximális erővel igyekeztünk rajtuk segíteni. Ezeket tehát, a beérkező segítségeket mi folyamatosan nyilvántartjuk, már több raktárban tároljuk. Lehet ez anyagi segítség, lehet ez közvetlen élelem, vagy ügyintézés, hogy elintézzük az embereknek az ügyeit, most például rezsit fizettünk. Tehát, aki nagy bajban van és érzékeljük, legyünk türelemmel, mert ha tudunk, több emberen is segítsünk, mindezekről el tudunk számolni, ma is adtam ki nagyobb összeget, ami célzottan, konkrét személyeknek érkezett. Ezért igyekszünk személyre lebontva segíteni, hiszen mi ismerjük az itt élőket és próbáljuk segíteni őket a munkájukban.

A legnagyszerűbb, ami egy igazi szép tapasztalat és fölér messze egy ökumenikus imahéttel, ahogyan az evangélikus és a református egyházak mellénk álltak a katolikus egyház mellé, hiszen nagy többségben itt katolikusok élnek ezen a két településen. 35 református lelkész a püspökük vezetésével dolgozott itt a katasztrófavédelem irányítása alatt, valamint evangélikus lelkészek is többször jöttek saját csoportjukkal. Ezt nagyon nagyra értékelem, az ökumenizmust, a történelmi egyházaknak a nagyon erős, tényszerű, jól kimutatható együttműködését és a munkatársaim között is vannak, a legközvetlenebb, a legközpontibb munkát végző munkatársak között is vannak reformátusok, evangélikusok ez egy nagyon szép valóság. Az adományokban, a segítésekben is nagyon szépen megmozdultak a katolikus egyházon kívül az evangélikus és a református egyház. Nagy bennük a szociális érzékenység és a gyakorlati tettrekészség, ezt nagyon köszönöm a püspökeiknek is, a lelkészeiknek, az egyházaik tagjainak akik ezt a munkát így végezték és fontos kiemelni ebben az esetben, hogy ők ehhez a valláshoz tartoznak, mert ez a hitük indította arra őket – különben nem lennének itt – hogy segítsenek rajtunk bajbajutottakon.

Viszont én hiszek abban, hogy valamennyi idő után majd sikerül – ez nagyon sok idő is lehet – úgy pormentesíteni Devecsert ettől a vörös portól, hogy többé már nem kell maszkot hordanunk, és teljes mértékben élhető, normális város lesz Devecser, ahol mindenki a célját, munkáját és az elképzeléseit a jövőre meg tudja találni. Ezért nagyon sok embernek kell dolgozni.

***

A plébánia elérhetőségei illetve számlaszáma, melyre az adományok eljuttathatók:

Információ: 8460 Devecser, Petőfi tér 10.
Telefon/Fax:88/224-091 és 20/823-0596
E-mail: devecserpleb@invitel.hu
Honlap: http://www.jezusosveny.hu/
Internetes rádió a plébániáról a legfrissebb hírekkel:
http://kozoshullamhossz.hu/hirszolg/

Számlatulajdonos: Rk. Plébánia Devecser
Számlaszám: 12084003 00103523 00100003 (Raiffeisen Bank)
SWIFT: UBRTHUHB
Postai utalvány: Devecseri Plébánia 8460 Devecser Petőfi tér 10.

Mindszenty 1971-es „Pro Memoriá”-ja a Szentszékhez

2010-10-28T10:55:00.000+02:00

A szöveg, melyben a bíboros a magyar egyház valós helyzetéről ad tájékoztatást, teljes terjedelmében először a Távlatok 23–24. számában jelent meg (1995/3–4, 404–411.) Mészáros István közlése nyomán. Azóta több monográfia is hozta (Mészáros, 2001, Adriányi, 2004), de elektronikus formában nem föllelhető. Jelentősége miatt úgy döntöttem közzéteszem így is.

Mindszenty memoranduma nemcsak kultúrtörténeti érdekesség, hanem mivel szinte teljes keresztmetszetében jelenik meg benne az egyház közelmúltja, segít jobban megérteni a magyar egyház jelenlegi helyzetét illetve belső állapotát.

http://orvosl.hu/letoltes/mindsz.pdf

házasság–szüzesség kiegészítés

2010-10-11T12:50:00.004+02:00

A magyar nyelven megjelent két legújabb dogmatika könyvvel kapcsolatban csak utalnék rá, hogy gyakorlatilag egyikben sincs szó a szüzességről.

(1) Gerhard Ludwig Müller: Katolikus dogmatika (Kairosz, 2007). Nos, a tárgymutató többszöri gondos átböngészése után sem akadtam a szüzesség, cölibátus kifejezésekre. A házasság tárgykörén belül szerepel egy ilyen tárgybejegyzés: „nőtlen élet vállalása Isten országáért”, ám ez a 730. oldalon egyrészt csak a nőtlenség egyszeri megemlítését jelenti, másrészt a fejezet végén, a trentói zsinat határozatai között idézi és kommentálja a szerző az általam említett DH 1810 pontot (736.) – kommentárral együtt 5 sorban (Schütz Antalnál 3 oldal) –, de nem közli, hogy ez hittétel lenne. Igaz, szakemberek rájöhetnek a kánon megjelölésből.

(2) Theodor Schneider (szerk.): A dogmatika kézikönyve (Vigilia, 1996-1997) c. művének tárgymutatójában a szüzesség címszó csak egy utalás „Mária szüzességére”. Vagyis önállóan nem szerepel. A cölibátust apró betűvel ugyan, de taglalja a szerző a „papszentelés” téma keretén belül, bár a szövegből inkább csak az ellene felhozott nehézségeket ismerhetjük meg. A rend kedvéért jelzem, hogy a DH 1810 dogmát itt is megtaláljuk (II/389.), noha dogma és kánon kitételek nélkül, mindösszesen másfél sorban.

meghalt Janis Joplin

2010-10-09T12:10:00.003+02:00

és azt hiszem Jimi Hendrix sem él már. Majdnem egy napon, 1970-ben hagyták itt rajongóikat ...; én pedig akkor születtem. Azóta sok víz lefolyt a Dunán... Ezt nem azért írom, mert 40 éves vagyok.

az Egyház tanítása a házasság és a szüzesség viszonyáról

2010-10-08T15:16:00.002+02:00

A Katolikus Egyház Katekizmusa:

1618 Krisztus az egész keresztény élet középpontja. A vele való kapcsolat megelőz minden más, családi vagy társadalmi kapcsolatot. Az Egyház kezdete óta voltak férfiak és nők, akik lemondtak a házasság nagy javáról azért, hogy kövessék a Bárányt, bárhova megy, az Úr dolgaival törődjenek, neki akarjanak tetszeni, és elébe menjenek az érkező vőlegénynek. Maga Krisztus meghívott egyeseket, hogy abban az életformában kövessék Őt, melyet Ő maga élt eléjük […]

1619 A mennyek országáért vállalt szüzesség a keresztségi kegyelem kibontakozása, a Krisztussal való kapcsolat elsődlegességének és az ő visszatérésére való éber várakozásnak hatalmas jele, olyan jel, mely arra is emlékeztet, hogy a házasság ehhez a világhoz tartozik, mely elmúlik. (kiemelés tőlem – O. L.)

Schütz Antal: Dogmatika I-II., SzIT, 1937, II., 624. (vö. Előd István: Katolikus dogmatika, SzIT, 1983, 611.):

A szűzi állapot kiválóbb a házas állapotnál. Hittétel. […] A trentói zsinat szerint „ki van közösítve, aki azt állítja, hogy a házas állapotot fölébe kell helyezni a szűzi állapotnak vagy a celibátusnak, és hogy nem jobb és boldogabb dolog szüzességben vagy celibátusban maradni, mint házasságra lépni” [DH 1810]. A tétel helyes méltatása végett észbe kell venni, hogy a zsinat határozatában állapotok és nem személyek vannak összehasonlítva […]

DH 3911-3912: [XII. Piusz] A „Sacra virginitas” körlevél, 1954. március 25.
Kiadva: AAS 46 (1954) 175k.

A házasság és a szüzesség értékelése

3911 Legutóbb szomorú szívvel kárhoztattuk azoknak a véleményét, akik addig az állításig merészkedtek, hogy egyedül a házasság képes az emberi személy természetes fejlődését és kellő tökéletességét biztosítani. Némelyek ugyanis azt állítják, hogy a házasság szentségében a szentséget létrehozó cselekményen át kapott isteni kegyelem oly mértékben szenteli meg a házasélet gyakorlását, hogy az egyes lelkek Istennel való összekapcsolódásának hatékonyabb eszköze lesz, mint maga a szüzesség, minthogy a keresztény házasság szentség, a szüzesség pedig nem az.

Ezt a tanítást tévesnek és károsnak jelentjük ki. Igaz ugyan, hogy ez a szentség a jegyeseknek isteni kegyelmet ad ahhoz, hogy házastársi kötelességeiket szentül teljesítsék; és meg is erősíti a kölcsönös szeretet kapcsolatát, amelyben ők egymáséi lesznek; mégsem arra rendeltetett, hogy a házasélet gyakorlását mintegy eszközzé tegye, amely önmagában véve alkalmasabb a jegyesek lelkének a szeretet szálaival Istenhez való kapcsolására. Ezzel szemben Pál apostol azzal, hogy elismeri a házastársaknak azt a jogát, hogy a házasélet gyakorlásától az imádsággal való foglalkozás érdekében egy időre tartózkodjanak [vö. 1 Kor 7,5], nemde azért teszi ezt, mert az ilyen önmegtartóztatás szabadabbá teszi annak a lelkét, aki magát a mennyei dolgokra és az Isten előtti könyörgésekre akarja adni?

3912 Ezért nem állítható komolyan az, mint némelyek hiszik, hogy a „kölcsönös segítség”, amelyet a jegyesek a keresztény házasságban keresnek, tökéletesebb segédeszköz az egyéni megszentelődéshez, mint a szüzek és a nőtlenek úgynevezett szívbeli magánya. Mert bár azok, akik a tökéletes tisztaság életmódját választották, az ilyen emberi szeretetről lemondtak, mindazonáltal ebből az okból még nem állítható, hogy emiatt emberi személyiségüket mintegy erőtlenné és kifosztottá tették. Magától a mennyei ajándékok Osztogatójától kapnak ugyanis olyan szellemi kincset, amely a házastársak egymásnak adott „kölcsönös segítségét” mérhetetlenül felülmúlja.

Mosebach 2

2010-10-07T13:19:00.001+02:00

Isten teremtett világa reális, de a valóság, a valódiság képessége az eredendő bűn következtében meggyengült; valahogy így lehetne megfogalmazni a fátyol teológiai doktrínáját. A teremtés hiányos valósága, azon veszendőbe ment képesség, amelynek segítségével magát a Teremtő gondolataként kinyilvánítva be kellett volna ragyognia környezetét, ezen fátyolként tekinthető, amely a fényt kiszorította helyéről.

Az eltakarás az új, VI. Pál pápa által bevezetett rítus és az ezt részben püspöki ösztönzésre messze túlhaladó praxisából szinte teljességgel eltűnt. A szentély és a hívők tartózkodási területe nincs már elkülönítve egymástól, az új templomokban már eleve nem, míg a régiekben gyakran csak a művészi alakzat goromba megsértése árán. A letakart patena rítusa szintén nem létezik többé. A monstranciával történő szakramentális áldás még gyakran a vállat borító velum felhasználásával történik – jóllehet maga a szentségi áldás ritkasággá vált. A feszületek beburkolása a passió idején tetszőlegessé lett, egyes helyeken még végrehajtják, másutt már nem.

A liturgia reformját állandóan azon érveléssel védelmezik, hogy az a mise rítusát megszabadítaná mindattól, amit később toldottak hozzá, és „visszaállítja” a lehetőség szerinti „tiszta”, az őskereszténységhez közelebb álló formát. Úgy tűnik, hogy a fátyol és az eltakarás ebben az összefüggésben a „későbbi toldozások” közhelyévé vált, jóllehet ezek valójában a misztikus karakter azon jelvényei, amelyek éppen az első évszázadok liturgiáját jellemezték. A liturgikus arheologizmusnak minden más hisztorizmushoz és restaurációhoz hasonlóan – ez így van a művészet világában is – szembe kell néznie azzal a szemrehányással, melyet Faust a történelemtől ittas Wagnerrel szemben tett: Ami szerintetek a kor szelleme / az csak az idők urainak jelleme / melyet a kor visszatükröz.

Amit egy olyan liturgia, amely lemond az elfedésről, mondani akar, meglehetősen világos: a meztelen anyagiság előtérbe helyezése már nem számol a teremtés túlvilági tökéletességével, és a világ megváltásának szükségességével.

(M. Mosebach: A formabontás eretneksége, Szeged, 2009, 134-135.)

hivatástisztázó műhelysorozat

2010-09-07T11:43:00.004+02:00

http://ferencesek.hu/files/plakat%20monitorra_kicsi.jpg

Látom, hogy hivatástisztázó műhelysorozat indul. Töprengek, hogy a fiatalokat mi viszi ma az egyház felé és ennek tükrében milyen irányba vezeti majd őket ez az ún. hivatástisztázó kurzus. Semmiképpen sem szeretnék általánosítani, de nem titkolom, vannak bizonyos fenntartásaim a „hivatalos” hivatásgondozással kapcsolatban. Elég, ha abból indulok ki, hogy azok a fiatalok, akikkel az utóbbi időben kapcsolatba kerültem és a hivatásukat keresték, illetve az általam ismert papnövendékek jelentős része – sőt meg merem kockáztatni, többsége – tradicionális érdeklődésű, míg az egyházi közélet, így a hivatalos ifjúsági rendezvények és nyilván a hivatásgondozás is Őszentsége a „zsinati szellem” orgánumai, melyből ismét csak tapasztalataim szerint teljesen ki van rekesztve a hagyományos egyházkép. Nem tudom ez miért van így... Fő, hogy azok tudják, akik csinálják. Szerény véleményem szerint – üzleti nyelven szólva – jó, ha a kínálat a valós és nem a vélt keresletet tükrözi. Ám e tekintetben talán túlzottan realista vagyok.

Introibo ad Altare Dei

2010-09-04T14:36:00.003+02:00

Ad Deum qui laetificat juventutem meam.
[Bemegyek az Isten oltárához, Istenhez, ki az ifjúság örömével tölt el engem (Zsolt 42,4 - NB. a régi rítusú szentmise kezdőszavai)]

Oh dohos frisseség! Pincék és templomok
frissesége! A ház télen át szundikázott
magában, s most ahogy kitárom ajtaját,
első vendég aki megelőz, besuhan,
akit magam előtt bocsátok mint arany-
ruhás királyt (vagy mint templomba lép a pap
dús pluviáléban) a fénypalástú nap.

Belép a pap, belép, s mögötte zendül a
kórus, bizsereg a sarjadás, lüktet a
kakukszó, s olyan ez, mint amikor tavasszal
nyíl a pinceajtó s mozdulnak a borok.

Ez lesz, ez lesz az én templomom, s úgy szököm
ide mint jámbor ős népség futott a barbár
harcok elől a szent helyekre hajdan, így
mentvén bús kincseit és összeköpdösött
szentségeit a szent, hűvös falak között
s úgy teszem el magam, mint a tetszhalott fakir
ki századokat is átszunnyad és kibír.

Királyok lettek így fakirrá Indiában
kriptába szállva bölcsen, ha ellenségeik
száma sokasodott, tudva, hogy minden új
ellenség keltén új ága nő koronájuknak.

Ez lesz az én kriptám, pincém és templomom.
Introibo... Körül mindent elönt a Vadság
fojtva mint árvizek után a gaz... Tekints
vermembe, nap! Borom él és forr. Itt rakom
sorba hordóim, és gyógyul áhítatom.
Künn zengnek sarjadó, kakukszavas misék,
benn üdít eleven, kriptai frisseség.

(Babits: Introibo)

Babits Mihály: Jónás könyve

2010-09-04T14:18:00.004+02:00

[Sajnos csak az After Crying feldolgozással együtt találtam meg. Különben az aláfestő zenéhez nem ragaszkodnék.]

És igy jutott a szörny-lét belsejébe
vak ringások eleven bölcsejébe,
és lakozék három nap, három éjjel
a cet hasában, hol éjfél a déllel
egyforma volt, s csupán a gondolatnak
égre-kigyózó lángjai gyulladtak,
mint fulladt mélyből pincetűz ha támad.
És könyörge Jónás az ő Urának
a halból, mondván: »Kiáltok Tehozzád,
hallj meg, Isten! Mélységből a magasság
felé kiáltok káromlok, könyörgök,
a koporsónak torkából üvöltök.

Mert dobtál vala engem a sötétbe
s tengered örvényébe vetteték be,
és körülvett a vízek veszedelme
és fű tekeredett az én fejemre,
bő hullámaid átnyargaltak rajtam,
és Egyetemed fenekébe hulltam
a világ alsó részeibe szállván,
ki fenn csücsültem vala koronáján!
Én aki Jónás voltam, ki vagyok már?
Ki titkaidat tudtam, mit tudok már?
Kényedre hány-vet hánykódó vized
s nyálkás hus-záraiba zárt a Cet.«

S lélekze Jónás, mivelhogy kifulladt,
sürün szíván kopoltyuját a Halnak,
mely csupa verdesés és lüktetés volt,
s a vízből-szürt lélekzet mind kevés volt,
a roppant haltest lihegve-dobogva
szokatlan terhét ide-oda dobta
kinjában, mig Jónás émelyegve s étlen
tovább üvöltött a büzös sötétben,
s vonitva, mint a farkas a veremben,
nyögött: »Bezároltattál, Uram, engem!
Sarak aljába, sötétségbe tettél,
ragyogó szemed elől elvetettél.
Mindazonáltal szemeim vak odva
nem szűnik nézni te szent templomodra.
Sóvár tekintetem nyilát kilőttem
s a feketeség meghasadt előttem.
Éber figyelmem erős lett a hitben:
akárhogy elrejtőzöl, látlak, Isten!
Rejteztem én is elüled, hiába!
Utánam jöttél tenger viharába.
Engedetlen szolgádat meggyötörted,
magányos gőgöm szarvait letörted.
De mennél csúfabb mélybe hull le szolgád,
annál világosabb előtte orcád.
Most már tudom hogy nincs mód futni tőled
s ki nem akar szenvedni, kétszer szenved.
De te se futhatsz, Isten, énelőlem,
Habár e halban sós hús lett belőlem!«

egyházreform zsinati szellemben

2010-08-30T00:24:00.002+02:00

Miért is fogynak a hívek a templomokból?? Weöres Sándor megadja rá az egzakt választ:

Egyszer volt egy nagy csoda,
Neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
Az kapott dicséretet.

Ki oda se ballagott,
Még jutalmat is kapott,
Így hát egy se ment oda,
Meg is szűnt a iskola.

hagyomány és imádság

2010-08-23T21:03:00.001+02:00

Heuréka!

2010-08-15T23:48:00.002+02:00

A pap is tud gördeszkázni..., talán mégis van Isten?

Mosebach 1

2010-08-15T23:37:00.002+02:00

„Még ha a must teljességgel abszurd módon viselkedik is, végül is mégis bor lesz belőle”, amint Goethe Mephistoja a fiatalság ereje által feltüzelt baccalaureus láttán mondja. A XX. században bekövetkezett, amire Goethe még álmában sem gondolhatott; felfedezik a must forrásának lefojthatóságát. A must édes íze egy hamis fiatalosságban marad fenn, egy fatális fejfájás válik belőle, ami nem nevezhető bornak. A XX. század fiatalság-kultusza kegyetlen átok gyanánt valósul meg: nem az elöregedés szűnt meg, hanem az idősödő ember most már nem érlelődhet, hanem élete végéig a fiatalság réges-régen elhalt játékait kell űznie.

(M. Mosebach: A formabontás eretneksége, Szeged, 2009, 71.)

találós kérdés

2010-08-06T23:36:00.013+02:00

E lenti sorok mely zsinat határozatai közül valók?

a) Tridenti (1545-1563)
b) IV. Lateráni (1215)
c) II. Vatikáni (1962-1965)

„Az Egyház a gregorián korálist tekinti a római liturgia saját énekének. Ezért a liturgikus cselekményekben – azonos feltételek mellett – ennek kell elfoglalnia az első helyet.” (SC 116)

Tovább idézek ugyanabból a dokumentumból. Kitudja, hátha segítek vele.

„36. 1. § A latin nyelv használatát, a részleges jog érvényben maradása mellett a latin szertartásokban meg kell tartani.

2. § Mivel azonban mind a szentmisében, mind a szentségek kiszolgáltatásában, mind a liturgia más területein gyakran nagyon hasznos lehet a nép számára anyanyelvének használata, nagyobb teret kell számára biztosítani. Ez elsősorban az olvasmányokra és a felszólításokra, bizonyos könyörgésekre és énekekre érvényes az alábbi fejezetekben erre vonatkozó részleges szabályok szerint.

3. § E szabályok keretén belül a anyanyelv használatáról és annak módjáról a 22. pont 2. §-a szerint a területileg illetékes egyházi tekintély hivatott a döntésre […]

54. A néppel együtt végzett szentmisékben megfelelő helyet lehet adni az anyanyelvnek, elsősorban az olvasmányokban és az «egyetemes könyörgésekben», és a helyi viszonyoknak megfelelően, mindazokban a részekben, melyek a népre tartoznak, e konstitúció 36. pontja alapján.

De gondoskodni kell róla, hogy a hívek a szentmise ordináriumának azon részeit, amelyek rájuk tartoznak, tudják együtt mondani vagy énekelni latinul is. […]

101. 1. § A latin szertartás sok évszázados hagyománya szerint a klerikusoknak a szent zsolozsmában meg kell maradniok a latin nyelvnél. Az Ordináriusnak azonban hatalmában áll, hogy megengedje egyes esetekre nézve, a 36. pontban foglaltak szerint az anyanyelv használatát olyan klerikusok számára, akiknél a latin nyelv komoly akadályt jelentene a zsolozsma helyes végzésében.” [kiemelések tőlem]

Ember, tanulj meg táncolni,

2010-08-04T15:47:00.002+02:00

„... mert különben nem tudnak mit kezdeni veled az angyalok a Mennyben” (szent Ágoston)

és persze ez is szentmise

2010-08-01T23:12:00.011+02:00

kaptam:

NB. Aki meg tudja mondani milyen liturgikus színű miseruhában van Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek, annak fizetek egy sört. Lehetőségek a következők: arany, fehér, piros, lila, zöld, kék. Megoldásokat „Jézus a diszkóban” jeligére várom.

Akkor már inkább ez :-)

missa ad orientem

2010-07-31T11:21:00.002+02:00

Így is lehet szentmisét végezni:

Sőt így is:

részleges és egyedi vagy örök és egyetemes

2010-07-30T21:15:00.009+02:00

Régóta gondolkodom azon, hogy milyen sajátos feszültség figyelhető meg a maga esetlegességében s részlegességében, színesen avagy szürkén, de mindenképpen az időben zajló evilági és a lelkinek nevezett, valójában egyetemes és örök értékek szerint szerveződő élet között.

Az első tulajdonképpen kockajáték. Nagyon szép és boldog is tud lenni, de éppen így tragikus és szomorú is. Ha valaki egészséges és szép ez még kevés a boldogsághoz, ám mindenképpen jó előjel; megfelelő családi háttér is kell hozzá, megfelelő neveltetés, tisztességes és nem elvált szülők, esetleg több testvér, akik társasága szerencsés esetben önzetlen, türelmes és szeretetteljes viselkedést alakít ki az emberben. Kell hozzá megfelelő baráti társaság is, amely a maga módján szavatolja a társadalomba való további szerves illeszkedést. Kellenek hozzá diszponált pillanatok, optimális körülmények, amikor is a másik nem szintén kellően jól nevelt, becsületes, rendes képviselőjével találkozhat az ember. Persze az se baj, ha még csinos is a tetejébe. Azután jó, ha az illető ellen tud állni a világ csábításainak, ebben az esetben eljutva a házasságig – eltekintve a mindig jelentkező bajoktól – elég jó esélye van rá, hogy viszonylagos boldogságban leélje hátralévő életét. Bár ott van a másik fél hűtlenségének kérdése, az idő múlása, a lehetőségek elmulasztása, főként az öregedés és a halál, amely ebben az esetben is megkeserítheti az ember életét. Nem is beszélve arról az esetről, ha az említettek híjával kell nekirugaszkodni a fiatalságnak, vagy ha éppen betegség vagy egyéb problémák teszik lehetetlenné az evilági kiteljesedést.

A lelki vagy nevezzük örök életnek, mely már itt a földön elkezdődik és bizonyos értelemben másik dimenzióban folyik, kiszámítható és ment a feljebb taglalt partikuláris viszonyoktól, melyek valljuk be nem emberhez méltók s kinek-kinek eltérő adottságai miatt súlyosan igazságtalan helyzeteket produkálnak, ha pusztán a földi kereteket tekintjük – mert sokan nyilván így gondolkodnak. Főleg azok – gondolom –, akik számára ezek a részleges és szerencsejátékhoz inkább hasonlatos történések jelentik a boldogulás egyedüli síkját. A lelki élet – ezalatt mindig az örök viszonylatokban élő ember létmódját értem – nincs kitéve a vak szerencsének. Ott mindenki kiléphet partikuláris és földhözragadt viszonyaiból, megszabadulhat előnytelen külsejétől, betegségtudatától, szegénységétől, szerencsétlenségétől, mert Isten mindenkit végtelenül szeret, olyan szeretettel, mely nem értékel. Isten szemében mindenki az egyedüli, a legtökéletesebb, mert mindenkit szent Fia képmására alkotott meg.

A legnagyobbak mind szembesültek ezzel a problémával. Mert azt észrevenni, hogy a földi boldogság a maga megejtő csillogásának dacára nem tökéletes, csak a legnagyobbak osztályrésze. Erre válaszolni kétféleképpen lehet. Egyrészt a reménytelenség és rezignáció hangján, mely a nagy költőket jellemezte, talán nem véletlenül; másrészt a hit hangján, mely mindenki számára adott, de nem mindenki találja meg a hozzá vezető utat. A vallásról tehát, mint az egyetlen emberhez méltó modus vivendi-ről e tekintetben el kell mondjam, hogy az nem béklyó vagy bilincs, mely az ember kiteljesedését gátolja. Oh, nem. Épp ellenkezőleg. A vallás menedék, mely leveszi a halandóról a részlegesség átoksúlyát és a változatlan színtiszta élet, az örök fiatalság s romolhatatlanság világába emeli őt.

A fiatalok még az evilági halhatatlanság illúzióját kergetve gondolják, hogy elérhető a földi paradicsom, és nem tulajdonítanak fontos szerepet az itt is ott is jelentkező problémáknak; ezek ugyanis nem állnak össze egységes egész képpé számukra. Az öregek ellenben már tudják, hogy ez lehetetlen és szorosan véve nem létezik evilági boldogság úgy, ahogy azt az ember fiatalon elképzeli. Talán ez az oka annak a jelenségnek, hogy inkább idős emberek járnak templomba... meg a bölcs fiatalok :-)

Még annyit azért hozzátennék, hogy a boldogság esetlegessége, amit mindenki, ha máskor nem is, öreg korára megtapasztal, csak azért lehetséges mert az ember tud a romolhatatlan és örök boldogságról. Ha erről nem tudnék, tökéletesnek élném meg a múló és esetleges boldogságot és nem lenne hiányérzetem. De mert van, ez azt jelenti, hogy létezik olyan boldogság, amely nincs alávetve az esetlegességnek és mulandóságnak... quod Deus dicitur.

két esküvői kép

2010-07-29T22:51:00.012+02:00

Anyai nagyapám, Szántó Lajos, 1888-ban született és elég későn, 1926-ban vette el nagyanyámat. Mindkét kép ebből az alkalomból készült Nagykanizsán... Egy más világ, ugye?

Nagyapám katona volt. Előbb a császári és királyi hadsereg kötelékében járta meg a frontot és az orosz hadifogságból gyalog tért haza. Később 1919-ben önként csatlakozott Horthy Miklós Nemzeti Hadseregéhez. Innen is vonult nyugállományba. A Vitézi Rendet felajánlották ugyan neki, de azon a címen, hogy – szerinte – boldog-boldogtalannak odaítélték, végül nem fogadta el. A kormányzóról mindig a legnagyobb tisztelet hangján beszélt, mert igen jó és becsületes embernek tartotta. Az orosz népet is nagyra becsülte – ez a tapasztalata még fogsága idejéből származott –, épp ezért hihetetlen csalódást okozott neki a szovjet katonák viselkedése 1945-ben. A kommunistákat – úriember lévén –, nem másként, mint egyszerűen „tolvaj bandának” titulálta, tekintve, hogy mindenétől megfosztották sőt még nyugdíját is elvették. Idős fejjel kénytelen volt kétkezi munkából valami minimális megélhetést biztosítani családjának. Magam sajnos már nem találkozhattam vele, mert születésem előtt egy évvel, 1969-ben meghalt. Budapesten, a Farkasréti temetőben nyugszik nagyanyámmal közös sírboltban.

boldog, midőn elhatározza szívében

2010-07-29T21:09:00.002+02:00

„Boldog az ember, kinek segítsége tőled vagyon, midőn elhatározza szívében, hogy fölmegy a könnyek völgyén át a helyre, melyet az Úr rendelt.” (Zsolt 83,6-7 – Vulgata, LXX rulez)

:: Beatus vir cujus est auxilium abs te, ascensiones in corde suo disposuit in valle lacrimarum, in loco quem posuit. ::

Midőn elhatározza szívében, hogy fölmegy, már boldog. Mert az Úr ereje lesz beteljesítője följutásának. Az a boldog, akit az Úr megsegít midőn elhatározza. Ám az Úr mindenkit megsegít, aki elhatározza. Nincs hozzá ereje, épp ezért boldog, hogy megsegíti az Úr. Csak el kell határoznia és már megy is. Az elhatározáshoz nem kell erő, csak akarat, szeretet és bátorság. Az erőt az Úr adja annak, aki van olyan bátor, hogy elhatározza. A könnyek völgyén át kell fölmenni. Ezért kell hozzá akarat és bátorság.

-------------------

Megjegyzés: A Vulgata és a Nova Vulgata, a katolikus egyház hivatalos (latin nyelvű) Szentírásai e sorok tekintetében a Septuaginta (LXX) szövegét követik nem pedig a hébert. A forgalomban lévő magyar nyelvű katolikus bibliafordítások ellenben a héber változatot hozzák („Boldog az ember, akinek ereje benned gyökerezik, s akinek szíve zarándokútra készül. Ha végigvonul a Baka-völgyön át, az a források völgyévé változik”). Sajnos egyedüliként csak a klasszikus Káldi Szentírás tolmácsolja a Vulgata szövegét, ugyanakkor ez már nem hozzáférhető a nagyközönség számára. Talán nem véletlen ezért, hogy az egyház hivatalos nyelve továbbra is a latin. Bár egyházunkon belül sokan úgy tesznek, mintha erről megfeledkeztek volna.

lectori salutem

2010-07-29T19:08:00.000+02:00

Korábbi bejegyzéseim a http://orvosl.freeblog.hu/ oldalon megtekinthetők. Naplómat mától itt folytatom.