ránk rúgta az ajtót a feltartóztathatatlan jövő. Néztem ma Péter mezőhegyesi beszédét és megfogalmazódott bennem, hogy ez az ember nemcsak tehetséges, hanem eredeti is. Ellenállhatatlan szónok. Ahogy figyeltem, arra kellett rádöbbennem, hogy 20 perce nem pislogtam… Én, az ellentmondást nem tűrő kritikus. És, ha arra gondolok, hogy egy ismerősöm 21 éves, Maastrichtban nemzetközi jogot tanuló, nyelveket beszélő lánya labdába sem tudott rúgni a Tisza párt EU-s képviselői pályázatán, akkor még inkább megerősödik bennem ez az érzület.
Hát igen… eltelt 30 év, de az élet közben ment tovább… Ha nem is itthon, de külföldön. Kitermelődött egy világszínvonalú, legjobb egyetemeken képzett fiatal réteg, aki eddig nem számolt azzal, hogy valaha is lesz jövője Magyarországon. Elég megnézni a legújabb Nobel-díjasainkat. Magyarország valóban előre megy… csakhogy nem idehaza, hanem külföldön. És ők most összefognak, és Magyar Péter vezetésével közlik, hogy avíttak vagyunk… és igazuk van. Hiába van MSc, MA, PhD végzettségem… Felismerem az idők szavát és készségesen félreállok az ifjú nemzedék elől. Én és a nemzedékem nem tudja felvenni a harcot ezekkel az ifjakkal, akik már az anyatejet is digitális formában kapták. Az élet él és élni akar, mondta Ady. Így az ifjúság mindig rárúgja az ajtót arra az előző nemzedékre, aki uralni akarja az időt, nem szolgálni. Érdemes az élet ütőerén tartani a kezünket és időben felismerni az idők szavát.
